Első tanítási nap - Bhután 11. nap
2018. augusztus 02. írta: AkosDmhd

Első tanítási nap - Bhután 11. nap

Szeretek társaságban lenni, de néha tök jó egyedül meginni a reggeli kávémat. Na nem panaszkodom, mert azért jöttem ide, hogy ismerkedjek és kapcsolatokat építsek. Amúgy is látom pár napja, hogy Heidi (az egyik kanadai csaj) nem nagyon van jól. És úgy értem, hogy fizikálisan. Persze erre nem kérdeztem rá, mert egyelőre nem ismerem annyira, csak látom.

Az első órám előtt be akartam menni a könyvtárba, hogy megnézzem újra az órarendem, hogy mit és hogyan kell rajta változtatni, de rá 15 percre jött az első áramszünet. Mindenhol. No wifi. No power. Mert az élet tovább, mást nem zavart, hogy kikapcsolt előtte a gépe. Úgy tűnik ez egy ilyen tanulási fázis nekem, mert én ilyenkor fejben megfogom a monitort és az ablakon keresztül vágom ki, hogy a lehető legtöbb dolgot törjek össze. De most az ablakon keresztül csak az óriás Buddhát láttam, így én is mentem dolgomra. Előtte még minden jót kívántam magamnak és a szeretteimnek.

Na az első óra szép magyar neve International Business, amit egy indiai nő tart, és elég jó. Végülis jófej, mert az első számonkérés csak hétfőn lesz. Hát mondom köszi anyukám, lehetett volna holnap is. Dejófej vagy. Oszt ugyan miből? De azt mondta, hogy ne aggódjuk, mert addig lead anyagot. Hát ettől nem félek. Az óra nagyon vicces és egyben tanulságos is. Amikor a tanárnő visszakérdez, hogy "Értik?", akkor egyszerre, hangosan, kórusban jön a válasz: "Yes, Madame". Úgy megijedtem először, hogy majdnem kiesett a tollam. Folyamatos a számonkérés az év során, ez teszi ki a jegy 70%-át. De ez minden tantárgyra igaz. Ja, és nagyon elbambulni sem lehet, mert szeretik nagyon interaktívvá tenni az órákat. Bevonják a diákokat és együtt tanulnak velük, és nem csak tanítanak. Ezek elmebetegek. Hát azért megyek én be órára, hogy figyeljek? Mikor alszom? Facebbok-ozom vagy bambulok ki az ablakon? 

Van egy teóriám, hogy ezt miért nem lehet a magyar oktatásban bevezetni, de nem nagyon beszélek róla, mert megköveznek. De mivel ezt most csak Te olvasod, neked megsúgom: Mert itt a diákok fizetnek a tanulásért. Nem ingyen jár, és ha pénzt adsz ki valamiért, főleg, ha a saját pénzed, és az 2100 USD/szemeszter, akkor lehet, hogy kárognál, ha nem kapnál minőségi oktatást. Amikor Magyarországon bevezették az évi 100.000 Ft-os tandíjhozzájárulást, akkor... Na mindegy, nem ez a téma. Csak, hogy tudjuk, merre hány lépés a jobbra hat.

Na a második órám lesz az egyik, amit le fogok adni. Research Methods in Business. Hát ezt kösz, de nem. Túl sok a csoportmunka, túl sok a beadandó, túl sok minden. De hogy mi lepett meg a legjobban az órán: A tanárnő minden egyes diáknak fejből felmondta a nevét. Sorba ment és mondta. Az én tanáraim max annak az 5-6 diáknak tudták a nevét, akik jelesre vizsgáztak és értették az anyagot. Az én névmemóriám, vagyis annak a hiánya, világszerte ismert. Óra előtt leültem egy üres helyre, kiderült, hogy foglalt volt, de nem tudtam. Amikor bejött a srác, azonnal ki is ment, mert azt hitte, rossz terem. És a haverjai rohantak utána.

Minden órán van katalógus. Ezzel kb 5-8 perc kapásból el is megy. Hiányzás max 15%, de a tanárok mind azt mondják, hogy senki nem hiányozhat. Késés max 5 perc, de van aki csak kettőt enged, utána nem adja meg az órát. Amúgy egy óra 45-50 perces a tanár kedvétől függően. Ezt oltári nagy baromságnak tartom. Heti 4-szer négy óra miért lenne jobb (amúgy rosszabb), mint 2-szer kettő.

Ha ezt az egész kampuszt a Roxfort-hoz hasonlítom - rosszabb kajával, hidegebb terekkel, és nem kastélyban vagy, és varázslók sincsenek, és.... - akkor van itt egy Hermione is. A német lány, Ida, aki felvett minden tárgyat, ami csak van, és persze van óraütközése is. Hát egy időnyerő most jól jönne, kár, hogy a Minisztérium teljes időnyerő-készlete megsemmisült a Misztériumügyi Főosztályon történt incidens során. Vagy mégsem? Kedves lány csak olyan túl... Minden amit csinál az túl... Értitek?

via GIPHY

Jaaaaj, ezután jött az angol. Hát az a tanárnő, kár hogy nem tudtam felvenni vidóra. Indiai ő is. Hatalmas hosszú fekete haja van, amit az egyik oldalára hordva hord, és annyira nyitott szájjal beszél, hogy az durva. Mindenen nevet és mindig boldog, és rettentő módon affektál. Tejóég. Amúgy ismer engem, mert egyszer amikor kávéztam, akkor ott ebédelt. Így én voltam az egyetlen, akit ismert óráról. Vicces volt :D Azon az órán össze is haverkodtam a padtársammal (de vicces ezt leírni. Leírom újra: padtárs, p.a.d.t.á.r.s), aki azt mondta, hogy könnyen megjegyzem a nevét, mert ugyanúgy hívják mint a királyt. Na ott elkékültem. Szégyen, nem szégyen, én nem tudom, mi a király neve. Jó, most már tudom: Jigme (ejtsd, ejcsd: Zsigmej). Az az óra neve, hogy English for Academic Purposes. Amúgy az a nő olyan csendes gyilkos. Végig neveti és mosolyogja az egész szemesztert, aztán úgy meg húz év végén, hogy csak kamillázol.

38218257_1861834017204199_2254379371043225600_n.jpg

Közben meg azzal megy a napom, hogy az otthoni tanároknak írok levelet, hogy fogadják el a tárgyakat, amiket felveszek, mert akkor ugye semmi értelme, hogy itt vagyok. Eddig 2 tanár úr visszaírt nagyon gyorsan, hogy okés a szitu - ja, el ne felejtsek válaszolni nekik.

Az utolsó órám kicsit unalmas, de jó lesz angolnak. Remélem annak betudják.

38303423_1861834080537526_5550912868330766336_n.jpg

A vacsora: Risz azzal a csípős sárga szóssza mint minden nap; kicsit csipős főtt krumpli; csipős sült zöldség; fehérrépa saláta pepperónival, ami alig csíp; és ehhez megkínáltak szárított sós csilipaprikával sznekk gyanánt.

via GIPHY

Ja és ilyen a szobám most hogy ketten lakunk itt:

38147167_1861834513870816_1905117161723002880_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bhutan-bangkok.blog.hu/api/trackback/id/tr7414158239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása