Ma egész napos eligazítás volt, aminek keretélben körbevezettek a kampusz egész területén, megmutatták a könyvtárat, IT labort, adminisztrációs irodát, meg egy csomó hasznos dolgot. A délelőtt folyamán volt a hivatalos közös bemutatkozás, ahol a dékán előtt újra elmondta mindenki, hogy ő ki fia borja, és honnan jött. Majd ezt el kellett ismételni újra, amikor a suli elnöke is bejött.

Ő tartott egy hosszú beszédet, ami elég lelkesítőnek hatott akkor, és elhatároztam, hogy itt majd nagyon szépen kifejtem, hogy miről is beszélt, de már nem nagyon emlékszem rá. Annyi megmaradt, hogy ugye Bhutánban boldogág indexet mérnek, és nem GDP-t és hogy jobb lenne, ha ezt több országban is bevezetnék. Meg hogy három szervünket kell folyamatosan táplálni: agyunkat, szívünket és a testünket. Egy aranyos és közvetlen idős úr, aki szeret nagyon hosszan beszélni. De jó volt hallgatni, mert nem untatott.

Közben elkaptam az egyik srácot, aki a nemzetközi diákokkal foglalkozik, és nyomatékosítottam, hogy nagyon kellene egy lakóhely csere, mert annak semmi értelmét nem látom, hogy a legtávolabbi épület legfelső emeletéről minden nap kétszer a szomszéd épületbe járjak át zuhanyozni és WC-re. Most még csak 18 fok van, de ezt nem szeretném eljátszani 5 fokban. Itt most tisztáznám, hogy nem azzal van bajom, hogy ez az épület ramatyabb, mint a többi, hanem azzal, hogy ugyanannyi pénzt fizettem ezért, így jogosan várom el ugyanazt a szolgáltatást.

Az ebéd megint rizs volt és valami csípős cucc, meg hal. Először ettem indiai diákkal egy asztalnál, és nem nagyon nyerte el a tetszésemet az, hogy nem használ evőeszközt. Tudom, tudom... De nézni és úgy enni mellette teljesen más, mint amúgy elfogadni, hogy valakinek ez a szokása, és így eszik. (Mellesleg az asztalnál ülők arcából ítélve, nem én voltam az egyetlen, akinek ez átfutott az agyán).

Ebéd után volt még egy kávészünet, ami tök jó hogy egy órás volt, mert a kávémat 25 perc alatt kaptam meg. De addig Zach-kel dumáltam, aki egy jófej srác az amerikaiak közül. Kiderült, hogy náluk úgy működött a felvételi, hogy kapott egy random levelet ettől a sulitól, ami Californiában van (és ő mellesleg Connecticut-ban lakik), hogy szívesen felvennék. Erre nem mondtam semmit, mert ugyanazt gondoltam magamban, amit Te is gondolsz most, miközben ezt olvasod.

Az adminisztrációs eligazításon elmondták, hogy mi Bhutánnak csak a nyugati és a középső felébe utazhatunk. Az északi tartományba csak 3 napot, amikor októberben ott ünnep van. Amúgy a többi helyre nem mehetünk, mert hogy ide mi tanulni jöttünk. Pfff...
További érdekesség volt, hogy aki legalább 6 hónapig itt tanul, az meghívót küldhet a szüleinek, hogy meglátogasság. De ez csak szülő lehet, és csak biológiai. Amúgy minden más rokon és ismerős, barát előtt nyitva áll a lehetőség, hogy turistavízummal ideutazzon, csak a szokásos 250,00 dollár/nap/fő vízumdíjat kell kifizesse. Hahaha. Röhög a vakbelem.

A nyitóünnepségen szerintem csak mi és az elsőévesek vettek részt, mert nem nagyon volt tele a hely. Itt minden egyes tanár egyesével elmondta a nevét, és hogy mit tanít. Nagyon kedvesek, és köszi, de egyre sem emlékszem. A dékán neve Samir, de ezt csak onnan tudom, hogy egyszer küldött nekem emailt. Itt is tartott az elnök egy beszédet, ami most tényleg hosszú volt, mert majdnem egy óráig tartott.

Ezután úgy volt, hogy bemegyünk a városba, de előtte tök jófejek voltak, mert elvittek minket ahhoz a hatalmas Buddha szoborhoz, amit az ablakomból is látok. Hát majdnem elájultam. Az a szobor legalább 60 méter magas. Előtte van egy hatalmas tér, amihez majd vagy 400 lépcsőfok fog felvezetni, de az még nincs befejezve (mármint a lépcső). A szobor alatt egy óriasi templom/kegyhely van, ami tele van aranyozott oszlopokkal és 1000 kicsi Buddha szoborral. Az annyira szép, de sajnos nem szabadott fényképezni.

Ezután elmentünk a kórházba, mert a vízumhoz kell az orvosi látogatás. Na ez abból állt, hogy egy órát sorban álltunk, míg az orvos 1 perc alatt lepecsételte a nyomtatványt. :/

Irenevel beszélgettem, aki egy holland csaj, és nagyon vékony, full szőke és imádja Ázsiát. Minden országba elutazott már többször is, Bhutánban is járt. Indiában meg rendszeresen eltölt 6 hetet, vagy akár 3 hónapot is, hogy a nyelvet tanulja. Na ha van ország, ahova nem mennék, az India. Férfiként is feszélyez, nemhogy nőként. Nézem néha a kantinban, ahogy majdnem semmiből nem szed, és közben elképzelem, hogy egy koszos indiai főutcán leint egy taxit, amikor is a haja éppen, hogy nem világít a sok fekete arc és haj között. Na mindegy...

SIM kártyát nem tudtunk venni, mert... Nem is értettem, hogy miért nem, de még nincs. Viszont egy hivatalos, államilag elismert cipőboltban tudtam pénzt váltan. Ez így volt, ahogy írom: a cipőbolt eladónője egy fiókot húzott elő, amiben benne volt egy csomó pénz. Mindenki váltott 200-1000 dollár/euró között. Nyitott szívvel, nyitott szemmel, remélem legalább az árfolyam jobb :)

Holnap is ilyesmi lesz a nap, de holnap az Immigration Office-ba kell mennünk, hogy meghosszabbítság a vízumot az útlevélben, mert a reptéren csak egy hónapra adták.

Ja mellesleg kiderült, hogy a Szent István Egyetemre innen az őszi szemeszterre 5 diák meg cserediáknak. Haha 5-en kellenek, hogy kicserélve legyek :D