Kicsit furcsának tűnhet, hogy rögtön a 6. nappal kezdem a bejegyzésem, de most érem utol magam és tudok leülni egy percre, hogy átgondoljam, hol is vagyok és mit csinálok éppen itt :)

Szóval röviden annyi a sztori, hogy az egyetem, ahova járok meghirdetett egy Ersamus-szerű tanulmányi lehetőséget Bhutánba, és én kaptam meg, hát itt vagyok. A részleteket majd később kifejtem.

Most onnan kezdem, hogy a 6. napon megérkeztem Paro Nemzetközi Repülőterére, ami Bhután egyetlen és legnagyobb nemzetközi repülőtere. Az utazás nem volt olyan hosszú, mert Bangkokból repültem át, így 4-5 óra alatt ideértem egy kalkuttai megállóval. Már a repülőn észrevettem amerikainak és európainak tűnő diákokat, de mivel ott teljesen szétültettek, ezért csak a hátam mögött zajló beszélgetést hallottam. Nem a suliról dumáltak.

A repülőtér nagyon kicsi, de egy kicsi országnak elég is lehet. Ennek ellenére van két léitársasága az országnak: Drukair Royal Bhutan Airlines és Bhutan Airlines. Lehet, hogy van közöttük valami kapocs, de elsőre tök különbözőnek tűntek.

11 hallgatót szedtek össze az itteni egyetemről érkezett emberek, és egy kisbusszal mentünk. A csomagokat külön vitték. A vezetés itt is a rossz oldalon van, mint Thaiföldön, amit képtelenség egy hét alatt agyban megszokni. Ráadásul itt az utak hegyek között mennek, nagyon szűkek és csak 2 sávosak. De ez nem kifogás, mert mennek, mint a golyó. Tök érdekes, hogy előzés előtt nyomnak egy rövid dudát. Az út mellett végig 200 méterenként angolul ki van írva valami tanács, ami segíti a vezetést: "ne mobilozz", "tartsd be a sebességhatárt", "figyelj a többi autósra", stb. Tök érdekes.

Félúton megálltunk megnézni egy helyi nevezetsséget, ami közel volt az úthoz. Le kellett mászni a folyóhoz és át a hídon. Nagyon szép a táj, és nagyon szép az épített örökségük is. Sajnos az angoljuk megértéséhez még nagyon kell figyelnem, ezért nem értettem, hogy miért vannak a kicsi szobrok elhelyezve a barlangba, de az tök érdekes, hogy az alján van egy lyuk, amibe belecsavarva egy papírt tesznek - gyanítom, hogy vagy ima lehet, vagy valamilyen jókívánság, kérés.

Az időjárás túlságosan is kegyes volt, amikor megérkeztem, mert hétágra sütött a nap. Szerintem kábé pontosan kettő perc alatt le is égtem. Itt a kampuszon viszont már hol esik 10 percet, hol nem. Szóval tanácsos mindig magamnál hordani egy esernyőt és egy sapkát.

Az út végén már nagyon álmos voltam, mert Paro és Timphu egy óra autóval, és én nem aludtam semmit éjjel, mert a repülő reggel 5-kor indult, így már 2-kor a reptéren dekkoltam és kergettem egy kávézót.

Az egyetemre érkezve kiderült, hogy az amerikai diákok közül 8 egy csoportban van, egy egyetemről, akiknek még az egyik professzurjuk is itt van és ismerik egymást. Furcsa is volt, hogy egy repülőút alatt, hogy lehet ennyire jól összehaverkodni, de hát akkor így. Ők nem is igazi international student-ek, mert saját órájuk lesz és saját vezetett túrájuk az országon belül.

Megkérdeztem a professzorjukat, hogy alkalom adtán csatlakozhatom-e, de itt kiderült, hogy erre már nem vonatkozik a diákvízumom, hanem turistavízumot kell venni, ami csekély 250,00 USD/nap. Illedelmesen élnézést kértem, és lemondtam :D

Az egyetem úgy szervezte meg az érkezésünket, hogy minden új hallgató mellé kijelöltek egy buddy-t, aki segít neki mindenben: megmutatja a kampuszt, megkeresi a szobát, körbevezet, magyaráz, hogy ne legyen annyira elveszve az ember. Itt nem is az a rémisztő, hogy sokan vannak, hanem pont az, hogy még nincs senki. Kb egy hét múlva csütörtökön kezdődik a tanítás, így még üres az egész kóceráj. Elszórva látni egy-egy diákot, és ennyi.

Az én buddy-m Kezang, aki egy helyi lány, és ezért nem is lakik itt a kampuszon, hanem még otthon. Negyedik szemeszterét kezdi, és első alkalommal vállalt buddy szerepet, így sok mindenben bizonytalan volt, de nagyon aranyos. 

Szobatársam még nincs, mert az is a szervezők leleményességét bizonyítja, hogy minden international student mellé egy bhutani diákot tesznek, hogy keveredjünk.

A szoba elég jó: ágy + asztal + szekrény és itt a folyosón a zuhanyzó és a WC. Na WC-t remélem, hogy hamarosan kitakarítják, mert az egy gyenge pont. Rengeteg épület van itt, és ebből nagyon sok a szálláshely. A többit nem láttam, de szerintem full egyformák. A szobám ablaka előtt van az asztalom, ahol ellátok tök messze és pont egy hatalmas arany ülő Buddha szobrot látok a messzeségben.

Ebben az ösztöndíjban kedvezményesen kaptam meg a szállást és a kaját. Napi háromszor van (meleg) kaja, amit ebédnél már ki is próbáltam,és nagyon, de NAGYON csípős. A német csaj (nevekkel még bajban vagyok) azt mondta, hogy nyugi, mert 1-2 nap alatt meg lehet szokni. Én mondjuk nem tudtam válaszolni sem, mert égette a számat. Rizs, valami disznós kaja, valami csicseri borsós és valami zöldborsós.

Az egész kampusz egy dombon van, így az aljáról felérni a tetejére egy kész kardio edzés. Én persze majdnem a legfelső házban lakom.
A kampusz amúgy sajnos elég messze, kb 10 km-re, van a várostól, így oda nem lehet kiugrani, hanem busszal vagy taxival kell menni. Séta is kizárva, mert nagyon nagy a szintkülönbség. Holnap tervezek lemenni 2-3 lánnyal, megnézni a várost és venni ezt-azt.

Érdekesnek ígérkezik ez a 4 hónap, kiváncsian várom, mi sül ki belőle.

PS: ja konektor. Még jó, hogy vettem ilyen 8 féle típusú átalakítót, mert amilyen itt van olyat még nem is láttam előtte. Persze, hogy nem olyan, mint amilyen a neten volt.