Eddig úgy néz ki, hogy a szerda lesz a legnyugodtabb napom. Egyetlen órám van és az is este 6-kor. Van a sulinak „felnőtt” idősávja is. Ez a hétköznap 6-8 és a szombat majdnem egész nap. Engem tuti kiborítana, ha minden hétköznap és szombaton suliban kellene legyek munka mellett. Ez nagyon fárasztó lehet. Amúgy az, hogy felnőtteknek nevezik az esti tanulókat, kicsit azt sugallja, hogy a nappalisok nem felnőttek.

Kezdem hátulról a napot ezzel az órával, mert erről lehet, hogy már tettem említést, de ma csúcsosodott ki. Ezt az órát (Strategic Management) egy echte indiai pasi tartja. Aki ismeri az indiai akcentust, annak nem kell sokat magyaráznom, elég annyi, hogy minden harmadik szót tudok kihámozni abból, amit mond. Ezzel mondjuk csak én vagyok egyedül, mert a többiek értik. És ennek a tanárnak az a mániája, hogy bármit mond – persze India a példa – akkor megkérdezi, hogy ez nálunk is így van. Ma megkérdezte, hogy az egyetemen a tanárok tudnak-e prezentációkat kivetíteni? Tessék? Ha Indiában tudnak, akkor a világnak csak nagyon kevés része maradt, ahol valszeg még nem. Ezután azt firtatta, hogy mi a globalizáció hatása a vállalati stratégiára. „Ha nincs önkéntes, akkor majd rámutatok valakire”. Ezek a mondatok a legrosszabb iskolai élményeimet hozzák elő. Na és kire mutatott, a drága? Pontosan.

De nem csak mondanom kellett, hanem ki kellett állnom a tábla elé és úgy válaszolni a kérdésére. De mi is a kérdés? Mert ami le volt írva a diára, azt értettem, de amit hozzáfűz azt nem. De tényleg ott álltam, mint egy hülye és előjött a legrasszistább énem, amit szégyellek is. Előbb mondjuk tanuld meg kiejteni az angol szavakat és utána válaszolok – mondtam volna, ha... de nem mondtam. Na mindegy. Betudta annak, hogy feszült lettem a nagyközönség előtt. Ezt kicsit alázásnak éreztem. Persze aztán más jelentkezett, meg süketeltek: „a globalizáció miatt a banki alkalmazottak egy részét el kell bocsátani, mert bejön a PayPal és a WeTransfer”, „a globalizáció teszi lehetővé, hogy nemzetközi diákok jöjjejenek ide”, „a globalizáció miatt lehet ennek a sulinak a legmodernebb elektronikai felszerelése”. Ilyenkor úgy érzem, mintha a gimiben társadalomismeret órán ülnék.

Ja és a kedvencem: mond egy indiai városkát, és megkérdezi, hogy mindenki ismeri. Persze mindenki ismeri. Én is ismerem? – mutat rám. Életemben nem hallotta róla, és nem is India érdekel, ha Bhutában vagyok. Erre volt példa a múlt órán is. Ki ismeri Guwahatit?

Másik kedvencem az ma az árazás  volt. Hogy árazza be magát két kereskedő. Hát ott majdnem lehidaltam. Az egyik azt mondja 350, akkor a másik mond 325-öt, aztán erre az egyik 300-at és újra a másik 270-et. Se egy Marshall kereszt, se monopólium, duopólium definíciója, csak így hasra.

Kb ez jut eszembe róla:

Na de lapozzunk. Ezt ki kell bírnom röhögés nélkül.

A délelőttöm azzal telt, hogy egy lánynak, aki majd az én egyetememre megy egy szemeszterre, sok sok hasznosnak tűnő infót adjak át Budapestről és a magyarokról. Amúgy ilyenkor esik csak le, hogy mennyi szuper hely van Bp-en és ezt nem is nagyon lehet megnézni 2-3 nap alatt. Magyaráztam a BKK-ról, magyar kifejezésekről. Ja és akkor tűnt fel, hogy tényleg vannak olyan hangok a magyar nyelvben, amit nem tudok elmagyarázni. De próbálkoztam.

Cserébe ő is mondott egy csomó érdekes dolgot a hazájáról. Engem amúgy főleg a királyi pár érdekel, mert nekem nagyon tetszenek a monarchiák. 2006 óta Jigme Wangchuk a király, első ezen a néven és ötödik a királyok sorában. Önként lemondott a teljhatalomról és átadta a kormányzást a parlamentnek, ezzel is elindítva az országot a modernizáció útján. Hatalmas a royal family, mert a korábbi királynak négy felesége volt, és mindegyiktől volt gyereke is. A mostani király monogám. Amúgy a mostani királyné nem is nemesi származású, hanem egyszerű népgyermeke. És mellesleg a képek alapján a legszebb bhutáni nő, akit eddig láttam. Amúgy nem olyan vagyonosak, mint amennyire az ember egy királyi háztól elvárná. Labdába sem rúghatnak a mi Mészáros Lőrincünk mellett. Úgyhogy nekünk is van mire büszének lenni.

A többiekkel a kávézóban dumálgattam délután, és kiderült, hogy nem olyan egyszerű a kiköltözés, mint a gondoltuk. Nem reménytelen, de úgy vagyok vele, hogy kár annyi energiát és pénzt beleölni. Na most igazodjon ki rajtam valaki? Ugye ugye. Ha egyszerűséget keresel, akkor nem én vagyok az embered.

Az egyik csaj tervez venni egy motort, hogy szabadabban járjon be a városba. Na a közlekedés itt egy nagy káosz. Ezt én tuti nem merném bevállalni. A jobboldali közlekedés annyira megterheli az agyam, hogy egy alkalommal, amikor a körforgalomba bementünk és láttam, hogy „rossz” irányba megy a busz, majdem infarktust kaptam. Még a mai napig előfordul, hogy a rossz irányba nézek, amikor a városban át kell mennem a másik oldalra. Már az utca közepén járok, amikor eszembe jut, hogy baszki, másik oldalra kellett volna néznem.

Egy szomorú hír történt itt a kampuszon. Az egyik kanadai lánynak haza kell mennie, mert nem bírja kezelni az allergiáját. Amúgy annyira magasan vagyunk, és annyira messze a várostól, hogy folytogatóan tiszta a levegő. Ha értitek ezt az oximoront. :D :D :D

Amúgy így ébredtem: